Sajnos a Pimkie magyarországi kínálata meg sem közelíti a nyugat-európai kínálatot, így mióta megnyitották nálunk az Aréna Plázában lévő boltjukat egy kötött virágos sapkán kívül semmit sem sikerült vásárolnom nálunk, sőt sikerült elérniük, hogy most már be sem térek az üzletükbe.
Ugyanis külföldön azt tapasztaltam, hogy a Pimkie boltjai általában két szintesek - de leagalábbis lényegesen nagyobbak - egyik szinten a tinédzseres, illetve hello kittys és miki egeres ruhákat árusítják, míg a másik szinten a huszon, harmincas korosztály által hordható, csinos, nőies darabok találhatóak. Éppen emiatt feltételezem, hogy az itt látható ruhák többsége sem kerül majd az itthoni boltok polcaira, de a képek alapján néhány darabtól eltekintve most nem is bánom igazán.