Így a nyár felé közeledve (még ha az időjárás ezt nem is akarja tudomásul venni) már éppen itt az ideje foglalkozni azzal, hogy vajon milyen ruhákkal, kiegészítőkkel is érdemes bővíteni, illetve megújítani a ruhatárunkat.
Ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani. Korábban már itt megnéztük, hogy idén melyek a legdivatosabb színek, következzenek most a minták.
Virágminta
A virágok töretlen népszerűségnek örvendenek. Az idei tavaszi/nyári divatbemutatók kifutóin is szinte minden divatháznál szerepeltek virágmotívumok, így nyugodtan lehet hordani a korábban beszerzett ruhadarabokat, sőt lehet bővíteni is a „készletet” szoknyákkal, blúzokkal, nyári ruhákkal, sőt akár virágos blézerrel, kis kardigánnal, harisnyákkal is.
Gyümölcsök
A virágok mellett idén a gyümölcsök is divatba jönnek, legyen szó akár blúzokról, szoknyákról, nyári ruhákról, leggingsről, vagy akár a lábbelikről. A gyümölcsminta számos divatháznál, tervezőnél megjelent, többek között például a Pradánál, Stella McCartney-nál vagy a Moschinonál.
Még több gyümölcsös ruha, sőt cipellők is, itt.
Kockák
A kockás ruhadarabjainknak sem kell búcsút mondani idén. A kockás mintát leginkább a D&G tavaszi kollekciója részesítette előnyben, de más divatházak, tervezők is előszeretettel nyúltak a mintához.
Csillagok
Néhány divatház csillagokkal díszített ruhákkal és kiegészítőkkel készült a tavaszi/nyári időszakra. Számomra a legemlékezetesebbek a Miu Miu szabálytalan alakú csillagai.
Csíkok és pöttyök
Színesebbnél színesebb, kisebb, nagyobb pöttyök és vékonyabb, szélesebb csíkok minden mennyiségben, akár egymással kombinálva is. Csak bátran!
Színes csíkokra példákat láthattok itt is. Pöttyökre pedig itt.
Állatminták
Az állatminták az idei nyáron ugyan a hatalmas szín- és mintaválaszték hatására egy kicsit háttérbe szorulnak, de nem tűnnek el végleg. Ha kedved tartja, viseld nyugodtan. A Louis Vuitonnál a kifutón még mindig elég hangsúlyos szerepet kaptak és természetesen Cavalli sem szakított kedvenc mintáival.
Tipp: a különféle mintákat akár ötvözheted is (például: kockásat virágossal, csíkosat pöttyössel, stb...), illetve egyféle mintából is viselhetsz egyszerre többfélét (például apróvirágos blúzhoz nagy virágokkal díszített szoknyát). Ne foglalkozz a konzervatív véleményekkel!