Közeledik advent, azaz a karácsonyi felkészülés, ráhangolódás időszaka. Advent első vasárnapja, azaz a koszorún az első gyertya meggyújtásának ideje idén november 30-ára esik, másnap pedig már lehet is kinyitni a kalendárium első ablakát.
Korábban nem készítettem adventi naptárat, tavaly volt az első ilyen alkalom, idén pedig megismételjük a férjemmel, mert nagyszerű dolog minden reggel kibontani egy újabb kis csomagot, amiben ott rejtőzik valami kedves apróság!
Készítsetek ti is adventi kalendáriumot! Ehhez segítségül gyűjtöttem (a pinterestet felhasználva) néhány egyszerűen megvalósítható ötletet, amelyek akár otthon fellelhető alapanyagokból is könnyedén és gyorsan elkészíthetőek.
Itt is van az első rész, amelyben a faágaké és a csipeszeké a főszerep!
1. A lehető legegyszerűbben kivitelezhető adventi kalendárium. Gyűjteni kell hozzá egy-két faágat, vázába dugni és felaggatni rá a kisebb-nagyobb, számozott csomagokat.


2. Falra felfüggesztett faágakon csüngő csomagok. Egy vagy két szög kell csak a falba, amire fel lehet akasztani az ágat, erre pedig csak fel kell kötözni az ajándékokat rejtő zsákocskákat.
