Vasárnap éjszaka több díjátadóra is sor került, a Grammy Awards többnyire botrányos ruháit tegnap tanulmányozhattuk, mára tartogattam a londoni eseményt, a BAFTA-t. Nézzük, itt miben parádéztak a hölgyek!
Jessica Chastain
Élénk kék színű Roland Mouret estélyiben pompázott. Ez a szín remekül illik a hajához és a bőréhez egyaránt. Nagyon csinos! És mennyire élvezi a londoni havazást!


Marion Cotillard
Ő is élénk színű ruhára, méghozzá egy citromsárga Christian Diorra szavazott. A fazon nagyon-nagyon ismerős, mondjuk innen, de Marionnak sikerült megfelelően felvennie, anélkül, hogy hirtelen elszakadt hatást keltene. (A képen csak a hóeséstől rémüldözik ennyire.)

Jennifer Lawrence
Egy csodálatos, halvány rózsaszín Dior ruhát választott, ami remekül állna neki, ha nem tűnne úgy, hogy bármelyik másodpercben lejjebb csúszhat - mondjuk úgy a köldökéig. A blézer ezen a hatáson sokat segíthetne, de gyanítom, hogy azzal csak a hóesés ellen védekezett és az est folyamán már nem volt rajta.
