
Mihalik Enikő órák társaságában szerepel a Lui magazin májusi számában, tudjátok abban, amelynek címlapján és amiben Rihanna meztelenkedik.
Enikő az énekesnőnél sokkal szemérmesebben mutatkozik Liz Collins fotósorozatán.


Mihalik Enikő órák társaságában szerepel a Lui magazin májusi számában, tudjátok abban, amelynek címlapján és amiben Rihanna meztelenkedik.
Enikő az énekesnőnél sokkal szemérmesebben mutatkozik Liz Collins fotósorozatán.



A House of Mooshki 2014-es őszi kollekciója többnyire félhosszú, tündérien bájos menyasszonyi ruhákból, és néhány szépséges, földig érő darabból áll. A színvilág a fehérre és az egészen halvány, púderrózsaszínre korlátozódik mindössze, a fazonok és a díszítés sokszínűsége azonban kárpótolnak emiatt.
Csodás kollekció!


Rihanna levetkőzött teljesen. Tegnap még azt hittem, hogy a brazil Vogue-ban már megmutatott magából mindent, amit meg akart, hát elég nagyot tévedtem.
Itt van ugyanis a Lui magazin aktuális száma, aminek már a címlapján meztelenebb, mint a fent említett újságban megjelent fotósorozaton együttvéve. És a Liut fellapozva jönnek csak az igazán merész képek mellestől, fenekestől, bimbópiercingestől.
Egyet azonban nem értek. Nem mintha zavarna egy tökpucér Rihanna, de alapvetően ő egy ünnepelt, befutott sztár, fantasztikus hanggal és tehetséggel megáldva. Szerintem az effajta promócióhoz már nem annyira van szüksége. Persze ő ezt biztosan jobban tudja.


A Miu Miu nyári kampányában - mind a ruhákat, mind a szemüvegeket népszerűsítő reklámokban - négy ifjú színésznő szerepel: Elle Fanning, Elisabeth Olsen, Lupito Nyong'o és Bella Heathcote.
A képeket és a reklámvideót is Inez van Lamsweerde és Vinoodh Matadin készítették.




A májusi brazil Vogue dupla címlapjának alkalmából (amelyek közül mindkettőt Rihanna tudhatja a magáénak) itt is van a fotósorozat a magazinból "RIRI Tropical" címmel és egy meglehetősen hiányos öltözetű Rihannával, aki bár eddig sem volt különösebben szégyenlős, de a mellét talán egy leheletnyivel jobban eltakarta. Az mondjuk igaz, hogy a semminél a leheletnyi is több, mert igen-igen... a tovább után Rihanna cicit villant.
A fotókat Mariano Vivanco készítette.




Magyar büszkeségünk, Palvin Barbara a japán Vogue júniusi számában gyöngyékszereket viselve tűnik fel néhány fotó erejéig. A képeket Miles Aldridge készítette "A dreaming Lady" címmel.

Első rész itt.
Vogue España - Adriana Lima
Vogue US - Emma Stone
Vogue UK - Kate Moss
Vogue Mexico - Arizona Muse

Alessandra Ambrosio hétköznapi utcai stílusa megunhatatlan. Mindig annyira könnyed, laza és tökéletes. Itt a legfrissebb összeállítás az elmúlt napokból.


Az Allure Romance 2014-es kollekciója igazán gyönyörű lett, fehér, illetve elefántcsont színű, változatos formájú ruhákkal. Vannak abroncsos, illetve anélküli, lágy esésű, na meg szűk fazonok is. És vannak ujjatlan, pánt nélküli, rövid ujjú és aszimmetrikus pántmegoldású ruhák is.
Az egyetlen közös vonás, hogy mindegyik csak finoman, éppen hogy díszítve van, egy pici csipkével, deréktájon egy övvel, vagy anyagában virágokkal. Semmi túlzás, semmi csicsa, csak egyszerű szépség.





A brazil szépség, Adriana Lima a májusi spanyol Vogue címlapján, majd a magazin hasábjain pózol egy homokos tengerparton rózsaszín szettekben, illetve sportruházatban. A fotókat Miguel Reveriego készítette.


